A februári nehézségek után márciusban a világ egy sokkal barátságosabb arcát mutatta felénk. A hosszú, meglehetősen komorra sikeredett tél után megérkezett a napsütés és a melegebb idő az állatotthonba is. Felszáradt a sár, zöldülni kezdtek a fák, a hőmérséklet pedig elérte azt a tartományt, amely a kutyáknak még, az embereknek pedig már kifejezetten kellemes. Minden adott volt ahhoz, hogy kutyáink és a sétáltatásra vágyó önkéntesek ismét tartalmasan tölthessék a szombat délelőttöket.
Ez azonban egy kicsit váratott magára, hiszen a hónap sajnos két hét szigorú zárlattal indult. A Hajdú-Bihar megyéből mentett Borika a kutyák koronavírusával érkezett hozzánk. Ez a betegség a felnőtt, egészséges immunrendszerű kutyákat általában nem viseli meg súlyosan, a felelős döntés mégis az volt, hogy megakadályozzuk a továbbterjedését. Borikát ebben a harcban elvesztettük, és további három gyanús esettel is meg kellett küzdenünk. Szerencsére a betegség nem szedett több áldozatot, így a két hét letelte után feloldhattuk a karantént, és lassan újra visszatért az élet a megszokott kerékvágásba.
A március nemcsak jó időt, hanem nagyszerű gazdikat is hozott az állatotthonba. Az otthonra talált védenceink sorát Marácska nyitotta, aki szerencsésen még a zárlat előtt elköltözött tőlünk. Őt követte a viharfélelméből kigyógyított Bellácska, majd Zoé, akinek a történetét ide kattintva (újra) elolvashatjátok. Március végén elköltözött tőlünk a sokat szenvedett Orsika, valamint a borzasztó hevesi gyepmesteri telepről mentett Bella is.





Mint mindig, az elköltözőink helyére most is jöttek új lakók. Például Lando, aki két év után szabadult a gyepmesteri telepről. Hogy mi volt a bűne? Hozzá nem értő szemek szerint agresszívan viselkedett. Nos, nálunk ennek semmi jelét nem mutatta, nagyon jó fej, korához képest aktív fiúról van szó. Bízunk benne, hogy az áprilisi összefoglalónkban már a távozók között sorolhatjuk fel a nevét.
A stresszes mindennapok, az elkeserítő mennyiségű segítségkérés és az érzelmileg megterhelő mentések közepette különösen szívmelengető híreket kapni egykori védenceinkről. A hónap során több ilyen boldogságmorzsa is megérkezett hozzánk: Astrid, Mara, Dante és Brúnó is bejelentkezett.
Egy keserédes levél is érkezett – Gerry 10 és fél év boldog gazdis élet után előreszaladt.





Anyagi természetű jó hírekből is akadt márciusban:
„Az állatvédő szervezetek támogatása” című pályázaton 4 650 000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyertünk. Ezt az összeget – eredeti céljainknak megfelelően – a plug-in hibrid autónk akkumulátorának cseréjére, valamint gondozóink munkabérére fordítottuk. E kiadások nélkül az állatotthon működtetése ellehetetlenülne, a mentések pedig – a növekvő üzemanyagárak miatt – rendkívül költségessé válnának. A fennmaradó összeget természetesen továbbra is mentettjeink orvosi ellátására és az ivartalanítás támogatására fordítjuk, hiszen ez nálunk alap.
A BGAZ Zrt. pályázatán elnyert 1 200 000 Ft is megérkezett a számlánkra. Ebből – ahogy korábban is írtuk – fiatalok táboroztatását és képzését támogatjuk nyári táborunkban, a fajtamentés kutyáinak bevonásával.
Nagyon köszönjük a támogatást, hatalmas segítség számunkra!
Zárjuk a beszámolót örömmel és boldogsággal: jöjjön egy válogatás egykori védenceink új otthonában készült fotóiból.







Mint mindig, most is szeretnénk hálásan köszönjük minden támogatónknak, hogy mellettünk álltok. Legyen szó akár adományokról, segítségkérések megosztásáról vagy bármilyen egyéb formában nyújtott támogatásról, nélkületek ez nem menne.
Külön köszönettel tartozunk azoknak, akik panziós kutyák ellátását anyagilag is segítik. Nektek köszönhetjük, hogy a teltházunk ellenére is igent mondhatunk a legsúlyosabb esetekben.
Ha szeretnétek naprakészen követni a mindennapjainkat, kérünk benneteket, hogy kövessétek Facebook oldalunkat, ahol rendszeresen hírt adunk mentettjeinkről és aktuális eseményeinkről.
Köszönjük, hogy velünk vagytok és ne feledjétek felajnánlani az adó 1%-ot!
Tetszett ez a történet?
