Zoli bácsi
Kemény hideg volt, amikor ismét Borsodból érkezett a segítségkérés egy, a betonhoz hozzáfagyott kutyáról. A fajtamentők azonnal indultak érte. A kutya életveszélyben volt, így minden perc számított. A kelleténél azonban lassabban haladtak, hiszen az autópályára pillanatok alatt ráfagyott a frissen lehullott hó. Jó kocsira nem tellett az alapítványnak, hiszen minden pénzüket az állatorvosi költségekre és az állatotthon fenntartására fordították, és az öreg, kiszuperált Fordot nem lehetett túlhajtani. A kelleténél így majd egy órával tovább tartott az út. Szerencsére egy helyi állatvédő amíg nem érkeztek meg, elhelyezte a kutyát. Amikor a fajtamentők végre megérkeztek, a legalább tizenöt éves öreg kutya egy paplannal betakarva ott feküdt a vaskályha mellett. Felállni, járni nem tudott. Kérdés volt, hogy túléli-e a hosszú utat. Az életveszélyes állapotban lévő kutyával a Sahin klinikára siettek. Az állatorvos infúzióra kötötte, de megmondta, hogy sok reményt ne fűzzenek a gyógyulásához, mert az öreg kutyának már nincs sok hátra.
– Mi csak azt szeretnénk, hogy tudja meg ez a szegény kutya, hogy őt is szeretik. Amíg nincsenek kezelhetetlen fájdalmai, azt szeretnénk, ha megmutathatnánk kicsit neki az élet napos oldalát – kérték a fajtamen-
tők Sahin doktortól. Zoli bácsi ezután egy párnapos kezelést kapott, majd megfiatalodva, sokkal jobb állapotban hagyhatta el a klinikát. Azonban azzal mindenki tisztában volt, hogy sajnos ez csak egy ideiglenes állapot.
Ahogy az öreg Ford bekanyarodott az állatotthon elé, Rozi egyből a kapuban termett. Megdöbbenve nézte, ahogy a gondozó a karjában cipel be egy kutyát. Amikor a házban biztonságba helyezte, Rozi persze egyből megjelent. A kutyának gondolkodásnyi időt sem hagyva bement mellé a szobakennelbe, és szorosan mellé kuporodott. Amikor a kisöreg végre kinyitotta a szemeit, Rozi elnyávogta magát, és még jobban a nagy kutya hasa alá kuporodott. Ettől kezdve azalatt a rövid idő alatt, amíg Zoli bácsi még velük lehetett, Rozi el sem mozdult mellőle. Kikísérte még az udvarra is, vigyázva az öreg barátja lépéseit. Ha Zoli bácsi pisilt, Rozi ugyanezt tette. Ha a kisöreg a nagydolgát végezte, tisztes távolban Rozi is elvégezte a szükségleteit. Esténként egy tálból ettek. Hiába volt Rozinak is külön kiszedve a vacsorája, nekik úgy esett jól, hogy először a kutya, majd a macska táljából együtt falatozzák be azt.
Ám ahogy az orvos előre megmondta, Zoli bácsinak csak pár hét adatott meg. Hogy azt szeretetben tölthette, abban a négylábú főnővérnek is komoly szerepe volt. Amikor a kutya visszaesett, Rozi érezte, hogy nagy a baj. Végignyávogta az utolsó éjszakát az öreg barátja mellett. Aztán amikor a kutya az utolsó útjára indult, a macska követte az autóig. Mindenáron ő is be akart szállni Zoli bácsi mellé. Amikor visszavitték a házba, keserves nyávogásban tört ki. Ezután Rozi több napra eltűnt. A fürdőszobaablakon keresztül kiszökött… A fajtamentők napokon át tűvé tették érte az egész környéket. Hiába kutattak fel mindent, hiába barangolták be a környező kiserdőt a nevét kiabálva, Rozi nem került elő. Egyszerűen elbujdosott gyászolni…
Rex
Az állatotthonnak ahány lakója van, a szemeik annyi szomorú kutyasorsról beszélnek. Így Rex is teljesen letörve érkezett Szolnokról Gombára. A gazdiját gyászolta. A férfi hirtelen ment el… A kutya napokon keresztül őrizte a holttestét. Ott feküdt mellette étlen-szomjan. Amikor a szomszédok értesítették a gazdája fiát, hogy valami nagyon nincs rendben, a férfi már majd egy hete halott volt. Míg Rexék Szolnokon éltek, addig a fiú Egerben. Édesapja halála után kétnaponta járt Egerből Rexet megsétáltatni, de egyértelmű volt, hogy ez a „megoldás” senkinek sem jó. Így került a végtelenül szomorú, de annál szebb Rex a fajtamentőkhöz. Az állatotthonban szokás szerint nem volt hely, így Rexnek sem volt egyelőre kennelje. Így történt, hogy a nagyon kedves kutya a központi házban lett ideiglenesen elszállásolva.
Rozi az első pillanatban lecsapott a kutyára, Rex meg boldog volt, hogy lett egy kis barátja. Rozi élvezte, hogy a mancsával össze tudja borzolni a kutya hosszú szőrét, amikor pedig sikerült, boldogan túrta bele a pofáját. Hatalmasakat hemperegtek a szőnyegen, és gyakran a kutya hosszú szőre volt Rozi takarója. Rozi tökéletes terápiás társa lett a kutyának, aki már újra tudott örülni, bohóckodni. Így amikor végre Rexnek is jutott egy kennel, Rozi szomorúan konstatálta, hogy a barátja kikerült a házból. Na de nem olyan fából faragták ezt a macskát, hogy csak úgy lemondjon a barátjáról! Amikor csak tehette, belopódzott hozzá a kennelbe. Addig hízelgett, addig bújt a barátjához, amíg Rex kevésbé macskabarát lakótársa ki nem zavarta a kennelből. Rozi azért mindig megtalálta a módját, hogy néhány lopott kis „pásztorórát” tölthessen Rexszel. Aztán amikor a barátja gazdihoz került, túl sok ideje nem volt Rozinak a szomorkodásra, mert megérkezett az állatotthonba Fibi.
Fibi
A fajtamentők soha nem felejtik el azt a napot, amikor Pécsről kaptak levelet. Többször is megdörzsölték a szemüket, mert nem akarták elhinni, amit láttak! A küldött fotókon és videókon kutyatetemek körül rohangáló patkányokat láttak. „Még él néhány kutya! Gyertek azonnal, mert itt a közelben senki más nem segít!” – írták az ott lakók kétségbeesve.
A fajtamentők két óra múlva már a helyszínen voltak. Szembesülve a szétporladt tetemekkel tehetetlenségükben elsírták magukat. Bűz, romlott hús, patkányok rohangáltak a hajdan díjnyertes németjuhászok porhüvelyei körül. A még élő kutyák az éhenhalás szélén álltak. Volt, amelyik kutya összesen tizennyolc kiló volt! Hajdani tenyésztőjük telepén a lassú éhenhalás várt volna rájuk, mint ahogy ez a kegyetlen halálnem végzett ki tudja, hány társukkal is… A még élve maradt kutyák a fajtamentőkhöz kerültek, így esélyt kaptak egy olyan életre, amilyenben talán még soha nem volt részük. A Heti Napló Sváby Andrással című magazin műsor és a Blikk többször tudósított a kutyákról. A nagy médiatámogatásnak köszönhetően így a kutyák gyorsan szerető gazdihoz kerültek. Fibi maradt a legutolsónak.
Aztán úgy tűnt, ő is egy családban boldogan él, míg meg nem hal…
Két évvel később a helyi gyepmester befogott egy kutyát. A cipet leolvasva azonnal értesítette a fajtamentőket, akik a képet meglátván elsírták magukat. Fibi volt rajta, lefogyva, végtelenül szomorúan. Azonnal a kutyáért mentek, és többet vissza sem adták a gazdáinak, akikről kiderült, hogy elköltöztek a régi otthonukból. Mivel panelba nem vihették a kutyát magukkal, nem a fajtamentőket értesítették, hanem odaadták egy rokonuknak, ahol a kutya méltatlan körülmények között élt. A fajtamentők rohantak érte. Fibinek sem kellett kétszer mondani, hogy ugorjon be az autójukba: korát meghazudtolva repült a hátsó ülésre, maga mögött hagyva életének egy újabb dicstelen szakaszát.
A fajtamentők Fibinek már nem is kerestek gazdit. Úgy döntöttek, ez a kutya élete végéig náluk marad. Bevallva, bevallatlanul ugyanis a csapat gyengéje az öreg kutyák. Fibi pedig olyan különleges státuszt élvezhetett, hogy a központi házban lakott. Ha akart, kint bóklászott az udvaron, ám Rozi mindenhova követte. A cica legnagyobb örömére együtt élt a kutyával. Egy tálból ettek, egy tálból ittak. Pontosabban Fibi félreállt, amíg Rozi evett, aztán amikor a cica jóllakott, csak utána vacsorázott vagy ivott ő is. A kutya gyorsan hozzászokott az elkényeztetett kutyák életéhez. Korát meghazudtolva ugrott fel a kanapéra, és ott aludtak éjszakánként Rozival összebújva. Ha örökbefogadó érkezett, külön kérvényt kellett benyújtani Fibinek és Rozinak, hogy méltóztassanak egy kis helyet szorítani a vendégeknek is legalább addig, amíg nem írják alá az örökbefogadási szerződést.
Egy csöndes téli este halkan duruzsolt a szobában a vaskályha. Rozinak ilyenkor eszébe sem jutott kimenni, inkább odabújt öreg barátjához. Egy este azonban késve érkezett haza. Mihály arra figyelt fel, hogy a macska kívülről kaparja az ajtót. Kinyitotta neki. A következő pillanatban a macska megdicsőült pofával ugrott fel Fibi mellé a kanapéra, és egy, még élő egeret tett le elé. Fibi a meglepetéstől megszólalni sem bírt. Szemrehányó tekintettel nézett a macskára, aki valamiféle dicséretre várva állt ott. A végén az öreg kutya elintézte az egér szenvedését. Egyetlen jól irányzott ütéssel lecsapta. Rozi vérig sértett tekintettel mérte végig, hogy a barátja nem értékeli az ajándékát, majd az egeret a szájába kapva eltűnt vele. Rozi amúgy is ha megszeretett valakit, utána elhalmozta ajándékokkal, aminek a beszerzéséhez bőséges kínálatot nyújtott az állatotthon melletti kukoricás. Így Mihály nemegyszer arra ment ki reggel, hogy a fajtamen- tés autója tetején hol egy patkány-, hol egyszerre két egértetem is várta Rozi szeretete jeléül.
Holnap Rozi nővér egy újabb kezeltjével folytatjuk a történetet!
Tetszett ez a történet?