A németjuhász fajtamentők állatotthonában mindig voltak és vannak is cicák. Egyrészt a terület egy mezőgazdasági terület mellett van, tehát rengeteg a rágcsáló. Másrészt nagyon sok örökbefogadó-jelölt cica mellé vinné haza a leendő kedvencét, és nagyon szeretné tudni, a kiválasztott kutya kedveli-e a macskákat. Rozi pedig halált megvető bátorsággal tesztel minden érkezőt már a kapuban, hogy barát lesz, vagy ellenség. Itt és most Rozi „nővér” történetét olvashatja, kedves olvasó! Rozit imádja a fajtamentés sok tízezres követőtábora. Rozi ugyanis az a macska, aki a nagybeteg kutyáikat „gyógyítja”. Odafekszik melléjük, és a dorombolásával, a „masszázsával” kedveskedik a nagybeteg kutyáknak. Főleg a pszichiátria a szakterülete, és a lelki beteg, szomorú kutyáknak nyújt hatékony terápiát. Kutyák jönnek és mennek, egyvalaki állandó az állatotthonban: Rozi!
Körülötte sötét volt, csak a pár méterrel arrébb lévő főút lámpái adtak némi világítást. Az öregasszonynak szerencséje volt, mert az égbolton még halványan pislákolt a hold. Komótosan tolta a kerékpárját, miközben hátra-hátra nézegetett. Ebben a kis zsákutcában nem voltak kutyák, csak távolabbról hallatszottak a méltatlankodó ugatások. Azért még egyszer óvatosan körülnézett, mielőtt a biciklijére felakasztott szatyorból előhúzta az első, kétségbeesetten kalimpáló kismacskát, majd bedobta a kerítés mögé. Arrébb tolta a biciklijét, ahol a felakasztott szatyorból jól hallatszott a méltatlankodó kiscicák nyivákolása. Az öregasszony kivette a második kölyköt, és bedobta a következő házhoz. Így ment végig, amíg meg nem szabadult mind az öt kiscicától.
Amikor másnap reggel a közeli kisbolt dolgozói nyitották az üzletet, meglepetten vették észre a tejesládák mélyén lefetyelő kiscicákat.
– Na, innen el kell menniük! – mondta ki a boltvezető az ítéletet, és az ott menedéket kereső három kismacskát kitessékelték az út szélére. A kertes házakból kimászó kismacskák közül kettőt még a délelőtt fo-
lyamán elgázoltak. A harmadiknak mázlija volt.
A németjuhász fajtamentők vezetője éppen kutyasuliba indult a kutyáival. Virsliért mentek, mert ez az a jutalomfalat, amiért még a csillagokat is lehoznák az égről. Csak az utolsó pillanatban tudott beletaposni a fékbe. Az autó kereke pont a nyivákoló kismacska fejétől két centiméterre állt meg.
– Na, most veled mit csináljak? – kérdezte az ölbe vett cicától, aki erre olyan keserves nyávogásban tört ki, hogy attól még a lánchídi kőoroszlán szíve is megolvadt volna, nemhogy egy állatvédőé! A hátul ülő két kutyának azonban ez cseppet sem tetszett, és ennek gyorsan hangot is adtak. A fajtamentő az állatotthon gondozóját hívta.
– Öreg, lenne valaki itt a kezemben, aki segítségre vár! A gond az, hogy a kutyáim is itt vannak az autóban! Gyere érte, légy szíves! – kérte. Érdekes volt így hazavezetnie! Ölben a kismacska, hátul a két németju- hász… Szerencsére ők voltak olyan jól neveltek, hogy ha nem mindennapi pofavágások közepette is, de szót fogadtak. Mire megjött az állatotthon gondozója, addigra a macska már biztonságba volt helyezve, miközben a két németjuhász hangosan méltatlankodott a zárt ajtók mögött.
Szabadnak született
A vörös cicát Rozinak nevezték el. Első pillanattól kezdve nagyon otthonosan mozgott az állatotthonban. Nem volt semmiféle félelemérzete a hatalmas németjuhászok között. Ha jött egy új lakó, akkor ahogy belépett a kapun, Rozi máris előkerült. Ha a kutya nem kezdett el őrjöngeni, még közelebb ment, aztán még egy picit araszolt, a végén pedig már dorombolva bújt hozzá. Így nem is örült annyira, amikor az alapítvány egyik kurátora ideiglenes örökbefogadóként hazavitte. A kisgyerekek boldogok voltak, azonban Rozi kevésbé. Nem tetszett neki a bezártság, nehezen viselte a négy fal között vánszorgó időt. Persze voltak érdekes, felfedezni való dolgok. Így amikor a fürdőszobába bement a toalettjében elvégezni azt, amit ott kell, addig-addig mesterkedett a csillogó csaptelep körül, amíg ki nem nyitotta. A kiömlő vízsugár maga volt a csoda! Ettől kezdve Rozi nemcsak cicamosakodást végzett, hanem rendszeresen bejárt a fürdőszobába, és kinyitotta a csapot. Ha megszomjazott, hiába volt kint a vizestálja, ő ment, és kiszolgálta magát a friss csapvízzel.
Miután szomját oltotta, és jól kipancsolta magát, mint aki jól végezte dolgát, visszament az ágyikójába – aludni. Vérig volt sértve, ha a gyerekek zavarni merészelték. Velük már közel sem volt olyan toleráns, mint a kutyákkal. Aztán egy napon, amikor éppen lejárt a próbaideje, és a kislány szemét kis híján kikaparta, visszavitték az állatotthonba.
– Szerintem ő nagyon vissza akart kerülni! Utálja a bezártságot, nem bírja a lakást. Ő az a fajta macsek, akiben még benne él az ősi vér: szabadnak született! – mondta ideiglenes befogadója.
Igaza volt! Rozi cica ahogy megérkezett, peckes járással végigvonult a kutyák kenneljei előtt, végigellenőrizte a létszámot. Majd miután az egész állatotthon már őrjöngött, mint aki jól végezte dolgát, elvonult egerészni.
Tarts velünk holnap is, ha szeretnél bepillantást nyerni Rozi nővér rendelőjébe!
Tetszett ez a történet?