Az új élet kezdete
Majd kéthetes kórházi ápolás után végre eljött a nap, és Robin elhagyhatta a klinikát. Az állatotthon kapujában Rozi cica fogadta. A kutya meglepetésében lecövekelt, majd hátrált két lépést. A mi Rozinkat nem olyan fából faragták, aki csak úgy megijed egy kutyától, és egy szökkenéssel Robin előtt termett. A kutya megdöbbenését kihasználva dorombolva
dörgölőzött hozzá.
– Hagyd, Rozi, majd bent gyógyítgathatod! – szóltak az önkéntesek a cicára. Ám Rozi biztos, ami biztos alapon a résnyire nyíló ajtón besurrant a kutya után. Ahogy Robin lehuppant a puha ágyikójára, Rozi egy-
ből hozzálátott a „kezeléséhez”, miközben a kutya továbbra is leplezetlen döbbenettel nézte ezt a doromboló micsodát, akit sehogyan sem tudott hová tenni. Miután azonban rájött, hogy milyen jó dolog összebújni ezzel a vörös, szőrös szeretetgombóccal, a következő pillanatban képen nyalta a macskát.
Rozi és Robin ettől kezdve elválaszthatatlanok lettek. Éjszakánként összebújva aludtak, miközben nappal a macska azért néha egérvadászatban is igyekezett helyt állni.
Miközben Robin és Rozi igazi jó cimborák lettek, a telefonok folyamatosan csörögtek. Sokan voltak, akik Robin gazdái szerettek volna lenni. A fajtamentők mindig is híresek voltak arról, hogy nem mindenáron szeretnék a védenceiket örökbe adni, hanem nagyon megnézik, ki az, akinek a gondjaira bízzák a kutyáikat. A fiatal pár a bemutatkozó levelük alapján nagyon szimpatikus volt nekik. Két hónappal azelőtt veszítették el az öreg németjuhászukat, akit hosszú időn keresztül ápoltak. Robinnak ráadásul olyan gazdikra volt szüksége, akik majd beengedik a házba. Mivel a kutyának a fél teste le volt borotválva a műtét miatt, a februári hidegben mindenképpen meleg helyre volt szüksége. Így eleve kiestek azok a gazdijelöltek, akik szerint a kutyának kint van a helye a kertben. A fiatal pár azt is vállalta, hogy egy hónapig otthon lesznek a kutyával, így segítve Robin testi-lelki rehabilitációját. Ráadásul a covid után is gyakran otthonról dolgoztak, a munkahelyük pedig kutyabarát, ahová így magukkal tudnák vinni Robint.
Minden tökéletesnek tűnt. Már csak egy „akadály” volt: Málna, az öreg vizslájuk. Kérdés volt, hogy mit szól egymáshoz a két kutya, akik ráadásul mindketten lányok…
Ha megkérdeznék a fajtamentőket, hogy ki izgult jobban az első találkozás előtt, ők vagy a leendő gazdik, nem tudnának válaszolni a kérdésre. A leendő gazdi, Zsuzsi viszont nem bízott semmit sem a véletlenre. A találkozóig hátra lévő napokban esténként az öreg vizsla fülébe súgta: „Kérlek szépen, engedd meg nekünk, hogy ő is a családunk tagja lehessen…”
Félelmek és rossz emlékek
Robin sehogyan sem értette, miért kell felkelni Rozi mellől, aki jó szokásához híven a kutya hasa alá kuporodva dorombolt. Ráadásul két vadidegen ember állt az ajtóban egy idegen kutyával. Amióta élelemkeresés közben megkergették, azóta tartott az idegen kutyáktól. De ez a kutya valamiért más volt. Robin közelebb merészkedett, ám a vizsla halkan rámorrantott.
– Hé, kislány, eddig és nem tovább! – figyelmeztette Robint, aki illemtudóan két lépést hátrált.
– Málna, tudom, hogy jó fej vagy, de könyörgöm, most is legyél az! – szólt halkan Zsuzsa a vizslának. A kutya mint aki értette, amit kértek tőle, óvatos mozdulattal körbeszimatolta a másik kutyát, majd ránézett a gazdáira.
– Szerintem oké. Szerintetek? – kérdezte a tekintetével, majd már négyen indultak egy közös sétára.
Robin nemcsak a négy-, hanem a kétlábúakkal is kedves volt. A fajtamentőknél eltöltött napok ugyanis bebizonyították neki, hogy nem igaz, hogy az emberek rosszak. Vannak közöttük nagyon kegyetlenek, de vannak jók is. Így a gazdijelölteket már teljesen nyitottan, barátságosan fogadta. A végén Málnával az oldalán már úgy tért vissza a közös sétáról, mintha világ életükben együtt éltek volna. S mivel a kétlábúak is csak olvadozni tudtak a még mindig kicsit megtört, de annál bájosabb Robintól, a fajtamentők este kiírták a Facebook-oldalukra, hogy sokat szenvedett védencük hamarosan az új családjába költözik. A fiatal párnak pedig csak egy kérése volt: megértik, hogy a borzalmak után egy egész ország kíváncsi a jövőben is a kutyára, de ők ketten szeretnének a háttérben maradni.
A hazafelé vezető út azonban nem volt zökkenőmentes, mert Robinnak valószínűleg az autóhoz köthető rossz emlékei törhettek elő. Otthon azonban a világ legtermészetesebb dolgaként foglalta el a helyét, és vette tudomásul, hogy hol van az edénye, a játékai. Lassan az autót is megszerette, hiszen mindig valami kellemes élmény kötődött hozzá. Hol a gazdikkal ment dolgozni, hol kutyasuliba vagy éppen az állatorvoshoz.
A tettes ismeretlen
Málna az öreg kutyák kiérdemelt nyugalmával heverészett az ágyán, ám a kölyök nem bírt magával. Mintha két hónapja nem életmentő műtéten esett volna át, bakkecskeként ugrándozva, nagyokat vakkantva hívta öreg barátját játszani.
– Hagyjál már, kölyök, öreg vagyok én már bohócnak! – morrantott rá az öreg kutya, miközben Robin óvatosan a farkába kapaszkodva próbálta őt némi játékra bírni. A gazdi a viháncolás kellős közepén lépett be az ajtón.
– Gyerünk, srácok, vár már minket a doktor bácsi! – szólt, és a kutyák a „gyerünk” szóra boldogan rohantak „beöltözni” a nyakörveikbe és a pórázaikba.
Az állatorvosi rendelőben minden kutya nagyon jó. Málna és Robin is példamutatóan vártak a sorukra.
– Na gyere, Málna, először téged nézlek meg! – szólt az orvos, miközben feltették a vizsgálóasztalra.
Robin ebben a pillanatban elképesztő pánikba esett. Sírásban tört ki, miközben minden erejével próbált felmászni az öreg barátja mellé. Teljes kétségbeesés uralkodott el rajta. Hangosan zihált, a teste remegett. A
gazdái, akik még soha nem hallották sírni, megdöbbenve nézték a jelenetet. Csak később értették meg, hogy Robin attól ijedhetett meg, hogy veszélyben érezte a már biztosnak érzett helyét. Azt hihette, hogy el akarják választani a biztonságot jelentő öreg barátjától, és ez váltotta ki nála a pánikrohamot.
Szerencsére Robin ma már teljes biztonságban érzi magát. Kutyaiskolába jár, ahol főleg az agility sportágban ügyeskedik. Imádja Málnát froclizni, na meg azt is, amikor a „mamiékkal” együtt dolgozni mehet.
A mai napig előfordul, hogy felismerik a médiában anno sokat szereplő kutyát. Életveszélyes sérülése nem hagyott maradandó nyomot sem a testén, sem a lelkében. Ugyanúgy szaladgál és játszik, mint a többi társa.
Boldog kutya. Szerencséjére ő nem érti, amit az érte aggódó sok tízezer kétlábú igen: a rendőrség lezárta az aktáját a „tettes ismeretlen” felirattal…
Robin története után holnap az állatotthon egy igazán különleges lakójával folytatjuk!
Tetszett ez a történet?