Valószínű, hogy azok közé a kutyák közé tartozhatott, akiket egyszerűen csak anyagi haszon reményében szaporítottak. Mint a legtöbbször, úgy most is az lett a történet vége, hogy az eladhatatlan kiskutya nyűggé vált, és már csak egy dolog lebegett a szaporító szeme előtt: minél gyorsabban megszabadulni a „dögtől”.
A kutya először még boldog volt, amikor a kétlábú betette az autó boxába. Azt hitte, megint a piacra mennek, ahol a szaporító majd megpróbál néhány tízezer forintért túladni rajta. Ott, bár egy szűk kis ketrecben nyomorgott, mégis jól érezte magát, mert az őt megbámuló emberektől legalább kapott egy-két jó szót, simogatást. Amikor az elhagyatott, bokrokkal, fákkal benőtt részre értek, a kocsi hirtelen fékezett. A kutya felemelt fejjel, füleit hegyezve figyelte, hova érkeztek. Ekkor még nem sejtette, milyen borzalom vár rá. A szaporító eldobott neki egy labdát, majd amikor elfutott érte, csak azt hallotta, hogy a háta mögött felbőg az autó motorja, a szaporító pedig teljes gázt adva elindul. A kutya kétségbeesetten rohant az autó után. A csúszós úton hasra esett, de felpattant, és izmait megfeszítve próbálta beérni a bűzös benzingőzt eregető kocsit. Kétségbeesetten vette észre, hogy minden erőfeszítése ellenére az autó csak egyre messzebb és messzebb távolodik a ködben.
Kifulladva megállt, és sehogyan sem értette, mi történik vele. Az éjszaka hidegét egy bokor alá behúzódva próbálta túlélni. Félt is, hiszen több éhes vaddisznócsorda is elvágtatott a búvóhelye mellett. Mire pirkadt, az éhség egyre jobban mardosta. A még jótékony ködben lelopódzott a közeli falu szélére, ahol a szemetesből szedte ki, ami még ehető volt, ám a következő pillanatban egy hatalmas keverék kutya rohant ki az egyik udvarból, és fogát csattogtatva rohant felé. A fiatal kutya szűkölve menekült vissza a biztonságosnak hitt pusztába. A félelemtől ledermedve húzta meg magát egy bokrokkal körülvett mezőn. Egyre jobban mardosta az éhség. Aznap kemény hideg is volt, és a kutya reményt vesztve zuhant az álom jótékony homályába. Álmában újra a mamájával és a testvérkéivel volt, akiken már nagyon korán túla-
dott a szaporító.
Amikor valahonnan messziről ismerős szagokat hozott a szél, reménykedve pattant föl a jeges földről. „Ember!” – gondolta, majd kicsit félve közelített a kétlábú felé. Amikor azt hitte, hogy a kezét feleme- lő ember most veszi elő a mindent jelentő ételt, éles csattanás hallatszott, majd a következő pillanatban a testét éles fájdalom járta át. A kutya felsikított, és próbált elmenekülni, ám ekkor újabb lövés dördült. A kutya összerogyott. Valószínűleg ez lehetett a szerencséje, mert a puskát elsütő ember azt gondolta, hogy végzett vele, így visszafordult.
Mit tettél, ember?
A kutya erejét összeszedve próbált felállni. Remegő lábbal igyekezett megtartani magát a jeges talajon. A hideg és az éhség teljesen legyengítette. Testét belülről égette a két légpuskalövedék okozta sérülés. Az egyik a lapockája fölött érte, így minden mozdulat komoly kínnal járt. Próbálta magát minél messzebb vonszolni onnan, ahol ilyen fájdalmat okoztak neki. A falut már nagy ívben kikerülte. Félt a puskás embertől, félt a rárontó többi kutyától. De akkor honnan szerezzen élelmet? A következő pillanatban jeges borzongással észlelte ismét az ember szagát. Most már félt a kétlábúaktól, félt a rá váró fájdalomtól.
A következő pillanatban kiugrott a búvóhelyéről, és amennyire a fájdalomtól és éhségtől legyengült szervezete engedte, menekülni kezdett. A nyílvessző sisteregve csapódott a nyakába. A kutya felsikoltva esett össze. Az ember közelebb ért. A második nyílvesszőt már majdnem testközelből lőtte ki. A kutya fölé hajolt, és a szenvedő állat szemébe nézve feszítette meg az íjat. A kutya már üvöltött a fájdalmában. Szerencsére a kétlábúnak nem volt több nyílvessző a tarsolyában, így nem tudott egy utolsó, halált hozó lövést leadni. „Remélem, megdöglik ez a dög” – mormogta, majd fütyörészve elindult az autója felé.
A kutya a kínok kínját állta ki. A testét átjáró fájdalom hatására összeesett, majd legurult egy szemétkupacokkal teli árokba. Utolsó erejével még felemelte a fejét, majd behunyt szemmel várta a minden szenvedés-
nek véget vető örök álmot.
A segítség időben érkezett
A helyi mezőgazdasági munkások éppen befejezték a földeken a terület mentesítését a talajvíztől. A jól végzett munka örömével indultak visszafelé, amikor egyikük észrevette az egyik mély árok oldalában összekuporodott kutyát. A munkások elszörnyedve látták, hogy két nyílvessző áll ki a testéből. Döbbenetükben megszólalni sem tudtak, és egyből hívták a településen jól ismert állatvédőt, Törő Gábort. Gábor gyorsan a helyszínre ért, de addigra a kutya már félelmében a szinte semmit nem takaró növényzet mögé menekült.
A sok mindent megélt állatvédő döbbenten nézett a csurom vizes kutya testéből kiálló nyílvesszőkre, miközben a kutya a fájdalomtól és a félelemtől reszketve próbált egyre messzebb húzódni tőle.
– Na, ne félj! Ne félj, gyere ide! – duruzsolta barátságos hangon neki az ember, miközben egyre közelebb ért hozzá. A kutya egész testében remegett, amikor a következő pillanatban Gábor elkapta. Ölbe vette, és
négy lépéssel felért vele az árok szélére. A kutya sokkhatás alatt állt, félelmében és fájdalmában már a segítő kezet is próbálta megharapni. Kétségbeesetten próbált menekülni az ember szorításából. Gábor a kocsiból egyből hívta is az állatorvosi rendelőt, ahol már a műtéthez beöltözve várták, mire megérkezett.
A fiatal németjuhászra eddig csak bajt hoztak az emberek. Vajon rámosolyog a szerencse? Holnap a történet folytatásából kiderül!
Tetszett ez a történet?