Új munkakörben
Mindeközben Rambo az első perctől fogva érdeklődéssel szemlélte az új munkakörét. Gyorsan megtalálta a helyét a többi négylábú kollégája között, és minden érdekelte. Gyorsan felfedezte az objektumot. A talajváltást is könnyedén teljesítette, vagyis nem okozott gondot, hogy a füves talajról járólapokra vagy onnan a laminált padlóra lépjen. Gondot csak az alagsorba való lemenetel okozott. Minden bizonnyal soha nem találkozott még hasonló helyzettel, mert először nagy ívben kerülte a lejáratot.
–Gyere, Rambo, próbáljuk meg! – hívta a gazdi, de a kutya csak szomorú szemekkel nézett rá, és a farkát maga alá csapva lefeküdt.
„Hogyan is szemléltessem ezt a kutyával?” – töprengett az alezredes, majd a következő pillanatban négykézlábra állt, és a jutalomfalattal a kezében próbálta lecsalogatni a kutyát. Erre Rambónak is felcsillant a szeme. „Hohó, játék!” – gondolta, és észre sem vette, már lement egy lépcsőfokot. A következő lépcsőfokra ugyanígy a gazdi mászott le előbb, majd egy virslikarikával a kezében bírta rá a kutyát a következő lépcsőfok megtételére. Mire a lépcső végére értek, Rambónak is ez az egész egy jópofa játéknak tűnt, így a következő pillanatban boldogan nyalta képen a még mindig négykézláb álló gazdit.
Útban a világhír felé
Rambo nagyon jól haladt a kiképzésben. Gyorsan megtanulta az engedelmességi feladatokat, de a kedvence a szagazonosítás lett. Most is jó kedvűen pattant fel, amikor az ajtóban megjelent a gazdi.
Tudta, hogy most munka következik, és az engedelmességi gyakorlatokat a tárgykeresés követi.
– Keresd, Rambo! – mondta az alezredes. A kutya, mint mindig, amikor munkára hívja a gazdi, izgatott lett. A kedvenc feladata a kedvenc csövének a megkeresése lett. A cső semmihez sem hasonlítható, jelleg-
zetes szagát elraktározta az agysejtjeiben, és amikor szüksége volt rá, a memóriájából előhívott szag olyan volt, mint egy láthatatlan póráz, és ez vezette őt az orránál fogva. Miután megtalálta a csövet, büszke pofával vitte a gazdi elé. A dicséret után a megszokottól ellentétben most nem pihenő következett, hanem a gazdi egy nagyon érdekes terembe vezette. Bár a szagazonosító termet a kutyák többsége nem igazán szereti, Rambónak felcsillant a szeme. Mondani sem kellett neki semmit, precízen végigszaglászta a szagmintákat rejtő üvegeket, is jelzésképpen lefeküdt a keresett szagot rejtő üveg előtt.
Bár az alezredes meglepődött ezen, de először úgy gondolta, ez akár a véletlen műve is lehet. Másnap, amikor a szagazonosító terem előtt elmentek, Rambo visszafordult, és leült az ajtaja elé. Könyörgő tekintettel kérlelte a gazdit, hogy engedje oda be. Amikor ez hatástalannak bizonyult, addig-addig kaparta az ajtót, amíg az ki nem nyílt. Gyula kíváncsi volt, mit fog tenni a kutya. Rambo mindenféle utasítás nélkül szagmintát vett. Hiába is vegyült a keresett szag a többi több száz illat orgiájába, Rambo a szaglósejtjeiben őrizte azt az egyet, amelyet meg kellett találnia. A kutya határozottan ment végig a szagmintasoron, majd a feladatot hibátlanul teljesítve büszke pofával feküdt le a keresett mintát rejtő üveg előtt. Amikor az alezredes magához hívta, csillogó szemekkel, heves farkcsóválással jelentette: „A feladat végrehajtva, főnök!”
A fajtamentők nem lepődtek meg, amikor a BRFK közösségi oldalán végignézték a Rambo szagazonosító munkájáról szóló videót.
– Azok után, amit nálunk mutatott nyomkövető munkát, jól sejtettük, hogy Rambo Ukrajnában keresőkutya lehetett. Valószínűleg robbanóanyag, fegyver, töltények után kutathatott. Most újra hazatért, újra azt csinálhatja, amit szeret! – állapították meg a fajtamentők nem kis büszkeséggel.
Ennek ellenére óriási meglepetésként érte őket, amikor megcsörrent a vezetőjüknek a telefonja. Az amerikai UP hírügynökség tudósítója kereste. A Heti Napló nagy sikerű riportjai után a világ legnagyobb hírügynökségének a tudósítója interjút készített Rambóról, amely később bejárta az egész világsajtót. A New York Posttól kezdve a Washington Poston át a Fox News 18 csatornájáig mindenhol bemutatták Rambót és vele a magyar Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítványt.
– Gyerekek, most hülyén fog hangozni, amit mondok, de ez az egész most olyan, mintha Rambo így akarná nekünk megköszönni, hogy megmentettük az életét! – mondta az egyik önkéntes, de a következő pillanatban hüppögve bújt a papír zsebkendője mögé.
Napjainkban
Rambo azóta nagyon hálás az új gazdájának, aki ennyi érdekes új dologra megtanította. Ez a hála leginkább mérhetetlen ragaszkodásban nyilvánul meg. Ha az alezredesnek valamilyen irodai munkája van, és a kifutóba teszi Rambót játszani, a kutya nem rohan el futkározni. Inkább a kapuban áll, és sóvárgó szemekkel lesi, mikor tűnik fel a gazdája. Ugyanígy tesz akkor is, amikor iskolákba, rendezvényekre viszik a rendőrök magukkal. Ha az alezredes kicsit távolabb kerül tőle, már kétségbeesetten keresi a tekintetével, hogy hova lett. Nem akarja átélni, amit egyszer már a háború miatt átélt: elveszíteni azt, akit a világon a legjobban szeret. A gazdáját!
Rambo története után holnap egy másik kutya történetével várunk!
Tetszett ez a történet?