Rambo története – 3.rész

Gazdit keresünk!

Először videót készíttettek a fajtamentők, amelyben felkérték Gregor Bernadett színésznőt, hogy ő mutassa be a kutyát. Rambo annyira megörült a színésznőnek, hogy nem lehetett leforgatni a filmet, csak úgy, hogy a csapat egyik önkéntese ott állt, és végig fogta Rambót. A háborús veterán ugyanis végig azon mesterkedett, hogy egy képen nyalintással tudassa Bernadett-tel, mennyire szimpatikus neki. A videót sok ezren látták, ennek ellenére nem sikerült eljutnia Rambónak az emberek szívéhez. A fajtamentők azonban nem adták fel. A Blikk napilapra mindig tudtak számítani, így most is az ő segítségüket kérték.

„Az ukrán fronton életveszélyesen megsebesült Rambo, a németjuhász nálunk keres új gazdit” – írta a lap. Megható sorokkal ecsetelték a mi háborús veteránunk eddigi útját.
– Azt hiszem, fel kell töltenünk a telefont, annyi érdeklődő lesz Rambóra! – mondta Judit.
Telefonok valóban jöttek, de nem olyanok, amire az állatvédők számítottak.
– Tessék mondani, és ki fog nőni a kutya füle? – érdeklődött valaki.
– Miért nem magyar kutyát mentettek ehelyett a kis szörny helyett? – jött a másik.

Ráadásul mint a katasztrófaturizmusban, jöttek az állítólagos örökbefogadó-jelöltek. Megálltak Rambo kennelje előtt.
– Jaj, itt ez a fél fülű kutya! De csúnya szegény! – kritizálták a kutyát, majd a fajtamentőknek elmondták, hogy ők tulajdonképpen Mazsit szeretnék örökbe fogadni.
– Én még a nem létező bolhát sem bíznám rájuk a kutyáinkból, nemhogy bármelyik védencünket! – súgta Kinga a kuratóriumi elnök fülébe.
– Nem is! Akiben ilyen szinten hiányzik a tolerancia a másság iránt, azt mi nem szeretnénk az örökbefogadóink között látni! Ha ez a házaspár eljutott volna New Yorkba, a Central parkba, nem tudom, mit szólt volna, hiszen rengeteg kerekes kocsis, protézissel járó vagy egyéb fogyatékossággal élő kutya él arrafelé. Sőt, örökbefogadásnál előnyt élveznek a hendikepes kutyák – hangzott a válasz.
Ez a házaspár kutya nélkül távozott az állatotthonból.

Amikor karácsony előtt megcsörrent a telefon, és az „ukrán katonaku-tya” után érdeklődött egy szimpatikus férfi, volt nagy öröm. S bár Rambo kutyákkal való viselkedése miatt kicsit merész húzás volt, a fajtamentők úgy döntöttek, hogy őt is elviszik az adventi örökbefogadó napjukra. Mintha Rambóra is hatott volna a karácsonyi hangulat, teljesen jól viselkedett. Többször is kisétált az egyik önkéntessel a gazdijelölt elé. Eltelt egy óra, eltelt kettő. Amikor felhívták a gazdijelöltet, csak annyit mondott, hogy eltévedt. Megbeszélték vele, hogy akkor Gombán találkoznak. Soha többé nem jelentkezett. Persze ez a fajta magatartás sem okozott meglepetést a sok mindent átélt állatvédőknek. Bejelentkeznek emberek, miattuk önkéntesek utaznak sok-sok kilométert, és aztán hiába várnak rájuk. De még a telefont sem emelik fel, hogy lemondják a találkozót…

Tükröm, tükröm, mond meg nékem!

Az új esztendőben a Blikk egy újabb cikke nyomán aztán Rambo meghívást kapott a TV2 reggeli műsorába is. Amíg nem kerültek adásba, az állatvédőket Rambóval egy várakozásra kialakított helyiségbe vezették. Ott állt egy hosszú tükör, ami előtt a szereplők adás előtt megigazíthatták a sminkjüket. Rambo a fajtamentők lábánál feküdve nézegette a túloldalon azt a „másik kutyát”, aztán felpat-
tant, és leült a tükör előtt.
– Hát te kivagy? – forgatta a fejét, miközben halkan nyüszögött a tükörképének. Miután választ nem kapott, elmorrantotta magát. Rambo reakcióján a váróban ülő politikus is elmosolyogta magát.

– Vajon tudja, hogy saját magát látja a tükörképben? – kérdezte a fajtamentőktől.
– Nem igazán! Bár a kutyák intelligens élőlények, hiányzik belőlük a vizuális önfelismerés kognitív képessége, így nem tudja, mit is lát valójában a tükörben vagy éppen a televízióban. A kutya érzékeli a tükörben visszatükröződő valóságot, de önmagát nem ismeri fel benne – merült bele egyik kedvenc témájába az egyik állatvédő, ám bővebben nem volt ideje kifejteni a választ, mert őket szólították.

Rambo a tévéstúdióban is megcsillogtatta a nem mindennapi idegrendszerét. Nem zavarták az erős reflektorfények, a kábelrengeteg és az ott nyüzsgő vadidegen emberek sokasága sem. Egyfolytában kedveskedett, osztogatta a puszikat, és mindenáron a fajtamentők ölébe szeretett volna mászni. Ennek ellenére egyetlen érdeklődő telefon érkezett rá. Egy szimpatikus csepeli család ugyan jelentkezett, de kiderült, hogy van két macskájuk, akik Rambo érkezése után nem igazán lettek volna biztonságban. Rambo tehát továbbra is gazdikereső maradt, miközben Mazsit sem merték addig gazdihoz adni.

Egy sorsfordító nap

Kemény hidegre ébredt az állatotthon. Sok kutya a jeges szél elől inkább bevackolta magát a házába. Rambo azonban nem mozdult. Mint aki tudja, hogy a mai nap sorsfordító lesz az életében, csak ült a kennel sarkában. Egyfolytában a kaput figyelte, mint aki érzi, hogy érkezni fog valaki, aki megváltoztatja az életét.

Sváby András régi barátja az alapítvány elnökének. Ráadásul mivel régen neki is német juhászkutyája volt, első szóra vállalta, hogy kimegy az állatotthonba egy kampányfilmet forgatni, hogy így segítse a németjuhász fajtamentők munkáját.
A kemény hideg ellenére a televíziós hozta magával a kisfiát is, hiszen hogyan is lehetne egy kisgyereket az állatok szeretetére nevelni, ha nem úgy, mint hogy bemutatjuk, mivé lesznek az ember gondoskodása nélkül. Milán tátott szájjal figyelte a szomorú szemű kutyákat, miközben az apukája elmagyarázta neki, mennyire fontos az állatok védelme. Rambo kenneljénél viszont András egy pillanatra megtorpant. Miközben az alapítvány elnöke elmesélte a kutya történetét, András belenézett Rambo szemébe, Rambo vissza rá… Egy pillanatra a tekintetük összeforrt. A sok mindent megélt televíziós megdöbbent.

– Elképesztő, micsoda szemei vannak ennek a kutyának! Olvasni lehet a tekintetéből! Először is a szomorúság ami a szemeiből árad, rettenetes tragédiáról mesél. Soha nem tudjuk meg, hogy pontosan miken ment keresztül. De hogy sok szeretetet kapott, az biztos, és az is biztos, hogy nagyon hiányzik a családja. Legyenek azok a katonák vagy egy szó szerinti értelemben vett család – mondta András, miközben lehajolt Rambóhoz, és megsimogatta.
– Ígérem, kispajtás, hamarosan gazdis kutya leszel! – mondta, majd hogy megerősítse a mondandóját, búcsúzóul még egyszer belenézett a kutya szemeibe. Rambo mint aki tudja, hogy Andráson függ a további
sorsa, megnyalta a kezét, majd hosszasan nézett a távolodó televíziós után.

András betartotta az ígéreté. Azon a vasárnap estén, amikor a Heti Napló Sváby Andrással című műsor leadta a Rambóról szóló filmet, egy ország könnyezte meg az ukrán katonakutya életét. A fajtamentőknél vi-
szont néma maradt a telefon. Hihetetlen, de egyetlen örökbefogadó-jelölt sem akadt, aki örökbe fogadta volna a kutyát. Sváby András viszont nem adta fel.
– Nyugi! Én biztos vagyok abban, hogy ennek a kutyának gazdája lesz! Ebben száz százalékig biztos vagyok! – vigasztalta a fajtamentőket.
Ezután András minden héten, minden adás végén elmondta, hogy Rambo még mindig gazdit keres. A műsor online felületén is külön felhívást tettek közzé. Gazdikereső kutya még soha nem kapott akkora publi-
citást, mint Rambo. Aztán egyszer csak megcsörrent a telefon…

Vajon ezúttal sikerül Rambónak szerető otthont találni? A holnapi részből kiderül!

Tetszett ez a történet?