Amire megtanította a háború
A vihar hirtelen érkezett. Egyik pillanatról a másikra támadt fel a szél, derékig hajlítva az állatotthon fáit. A kutyák többsége idegesen rohangált a kenneljében. Volt, aki félelmében a kennel elválasztó fala és a háza közötti résbe dugta a fejét, volt, aki idegességében a fapadlót kaparta. Csak Rambo ült egyenes tartással a kennelje sarkában, és minden idegszálát megfeszítve figyelte az égi jelenetet. Amikor az első villám végighasítottaz égen, még várta, hogy a sárga fénnyel érkezik az idegszálakig hasító sistergés, aminek a vége az őrjítő fájdalom lesz. Ám helyette csak egy nagy csattanás volt, amitől a többi kutya nagyon megijedt, ám Rambo rezzenéstelenül ült tovább. A cikázó villámok fénye megvilágította a szobormereven ülő, távolba meredő kutyát, aki mintha a messzi hazáját kereste volna a tekintetével. Mit sem zavarta a recsegő fák, a dörgés zaja, a pánikba esett kutyák kétségbeesett ugatása.
– Azt láttátok volna, amiket én láttam! – vakkantotta el magát, majd a vihar kellős közepén teljes nyugalommal bevonult a házába aludni.
– Elképesztően jó idegrendszere van ennek a kutyának! – állapította meg Kinga, a fajtamentés egyik rutinos önkéntese. – Az olyan váratlan hatásokra, mint a villámlás, hirtelen csattanás, durranás nagyon jól reagál. Vagyis semmit nem reagál, egyszerűen tudomásul veszi. Úgy tűnik, hogy a lövészárokban teljesen hozzászokott a váratlan hanghatásokhoz, a szokatlan fordulatokhoz – tette még hozzá, miközben besietett Rambo kennelébe egy „jó éjszakát” puszira.
Rambo titkos gyenge pontja
Az ősz gyorsan beköszöntött. Milliónyi színbe öltözött a táj. Minden lecsendesedett, minden nyugodt lett. Ezt az állatotthon kutyái is tökéletesen érzékelték, és a nyári kora reggeli ébredések után most mindegyik jólesően szundikált a délelőtti langyos napsütésben. Rambo a házából kilépve hatalmasat nyújtózott. Szemmel láthatóan élvezte, ahogy az éjszaka elmerevedett izmait kicsit átmozgathatta. Amikor már alaposan kinyújtóztatta magát, fejét az égnek tartva mint a farkas, vonyítani kezdett. Az egész állatotthon egy pillanat alatt rázendített.
– Csendet! – üvöltötte el magát Mihály, és bármilyen hihetetlen, ilyenkor a kutyák vigyázzba vágták magukat.
– Na gyere, Rambo, látom, unatkozol! – szólt a kutyához, aki a pórázt meglátva türelmetlenül ugrált föl a rácsra. Imádott csavarogni, imádott az ismeretlennel ismerkedni. Boldogan viháncolva lépkedett a gondozó mellett, miközben hol egy nyúl, hol egy őz szagát vette fel az állatotthonból kivezető ösvényen. Orrát 3 centire a föld felett tartva követte a nyomot.
– Nagyon ügyes! Keresd, Rambo! – biztatta az öreg, és a kutya lelkesen követte a szagot. Amikor egy másik szag keresztezte, megkerülte az útban lévő fát, majd boldog pofával dugta az orrát az újra megtalált szaghoz.
– Te, barátom, tuti hogy robbanóanyagot vagy valami hasonlót kereshettél a háborúban! – dünnyögte az öreg a bajsza alatt, miközben dicséretként megpaskolta a boldogságtól felnyüszítő kutya lapockáját. A faluba érve véget ért a játék. Ettől kezdve az volt a lényeg, hogy Rambo hogyan reagál az autókra, a biciklisekre, a kerítés mögül acsarkodó kutyákra.
A templom tornyában váratlanul kondult meg a harang. Bim-bam, bim-bam –figyelmeztetett az idő múlására. A következő pillanatban Rambo teste megfeszült, majd mellső lábaival az ott álló pad peremére ugrott, és onnan rugaszkodott el a templom felé. Az öreg nem tudta a padot átugrani, így hasra esett, miközben próbálta megkerülni. Annyi lélekjelenléte még volt, hogy a pórázt nem engedte el. Rambo repült a kinézett cél felé, Mihály pedig kétségbeesetten a pórázba kapaszkodva repült utána. Hiába, na, 65 év az 65 év, és nem bírta tovább a tempót, így Rambo kitépte magát a kezéből. Az öreget kiverte a víz. „Nyilván a harang miatt pánikba eshetett” – gondolta, de a következő pillanatban látta, ahogy a kutya az iskolából kijövő vidám gyerekcsapat felé veszi az irányt. „Úristen! Most segíts meg! Ha valamelyik gyereket megharapja, holnap a címlapon leszek, a főnököm pedig a fejemet veszi!” – gondolta kétségbeesve. Ám még a szája is tátva maradt attól, amit látott. Rambo a gyerekekhez érve boldog nyüszítésben tört ki. Hol az egyik, hol a másik gyerekhez dörgölőzött, miközben a harmadikra felugorva a derekát ölelte át az első két lábával. A gyerekek hatalmas kacagással fogadták a kutya örömkitörését, és egyszerre hat gyerekkéz túrt a kutya bundájába.
Rambo boldog nyüszítéssel produkálta magát a gyerekek előtt. Hátára vetette magát, úgy hempergett, miközben boldog pofával nézte, ahogy a gyerekek hangosan kacagnak a mutatványán.
– Na, szóval volt egy kisgazdád! – vonta le a gondozó a következtetést, miközben Rambóval elindult visszafelé az állatotthonba. A kutya minden egyes lépésnél visszanézett a gyerekhadra, majd csak akkor nyugodott meg, amikor a gyerekek is szétszállingóztak, és mindenki elindult hazafelé.
Szerelem első látásra
Ez a nap is ugyanúgy indult, mint a többi. Egészen addig nyugalom honolt az állatotthonban, amíg egy autó nem állt meg a kapu előtt. A következő pillanatban hatalmas ricsaj tört ki a lakók között, ugyanis egy nem mindennapi szépségű kis szuka tipegett be a kapun. Szépsége teljes tudatában, a popóját riszálva vonult el a kennelek előtt, miközben a kanok a nyálukat csorgatva, dugták a kenneljük rácsához az orrukat. Amikor Rambo meglátta, felvinnyogott örömében.
– Tetszik neked Mazsi? – nevette el magát Kinga. Rambo helyeslése jeléül vakkantott egyet, majd hanyatt dobta magát. Négy lábát az égnek tartva hemperegni kezdett, miközben le nem vette a szemét a kislányról.
Mazsi méltóságteljesen megállt, és fejét félrehajtva figyelte Rambót, aki mindent beleadott, hogy a figyelmét felkeltse. A fajtamentők tátott szájjal figyelték a jelenetet.
– Azt hiszem, erre mondják, hogy szerelem első látásra! – mondta Judit, az egyik önkéntes, majd odakiáltott Kingának. – Azt hiszem, Rambónak kenneltársa érkezett!
Rambót Mazsi közelsége teljesen megváltoztatta. Már az is elég volt neki, hogy reggelente egy kennelben ébrednek, esténként pedig együtt alszanak el. Igazi úriemberként viselkedett Mazsival szemben, aki ezzel gyakran vissza is élt. A formás kis szuka átvette a kennelben a falkavezéri szerepet, Rambo pedig ehhez engedelmesen asszisztált. Mivel Mazsi valóban egy nagyon szép kis szuka volt, első pillanattól kezdve sok gazdijelölt jelentkezett rá. Azonban a fajtamentők látva azt a ragaszkodást, ami közte és Rambo között volt, egyelőre senkinek sem merték odaadni a kislányt. Mert Mazsira rengeteg jelentkező volt, de a sérült Rambót senki sem akarta. Viszont a kislánnyal szemben az sem volt egy korrekt megoldás, hogy a végtelenségig az állatotthonban tartják csak azért, mert Rambóval ragaszkodnak egymáshoz. Egyetlen megoldás volt: Rambónak is mielőbb meg kellett találni a megfelelő gazdit.
Kíváncsi vagy, hogy folytatódik Rambo története? Nézz be holnap is!
Tetszett ez a történet?