Harcos története – 3.rész

Harcosból Stevie

Vajon ki tudja megmagyarázni, hogy a kutyák honnan tudják, hogy most kell apait-anyait bedobni ahhoz, hogy gazdijuk legyen? Mert vakság ide vagy oda, Harcos is tökéletesen tudta, hogy most jött el az ő életében is a nagy ő. Ahogy Zita megjelent, és megállt előtte, a kutya magasra tartott fejjel beleszippantott a levegőbe.
– Ah, ez jó illat! A jó ember illata! – gondolhatta, mert a következő pillanatban már ugrott is fel az asszonyra.
– Vigyél haza, vigyél haza! – kérlelte kimondatlanul is az asszonyt, akit nem is kellett különösebben meggyőzni, mert egyből beleszeretett a vak kutyába.

Már az első találkozásnál csoda történt! Harcos fantasztikus gazdira talált, aki egy kétcicás, háromkutyás falkába vitte haza. Minden olyan volt, mint egy tündérmesében.

Zitának volt egy elképzelése arról, hogyan kell egy vak kutyával bánni. Óvatosan, vigyázva, a bukdácsolásait terelgetve, miközben a nap nagy részében majd békésen fog aludni a nappaliban kialakított kuckójában. Mily szép is lesz!

Csakhogy aztán minden másképp történt, mint ahogyan az a mesékben lenni szokott. A világhírű vak énekes, Stevie Wonder után Stevie-re keresztelt Harcos ugyanis két hónapon át rémregénnyé változtatta a család életét.

Ahogy családba került, ahogy biztonságban érezte magát, alapjában változott meg a viselkedése. Már a legelső napon lerombolta a házat. A számára kialakított békés kis kuckóban egy percig nem tartózkodott. Ellenben míg Rozi nővérrel a legjobb cimborák voltak, itt első teendőjeként szétdúlta a két macska helyét. Mivel idegen volt a környezet, először mindennek nekiment, mindent lesöpört. Ennél volt egy nagyobb probléma is: a három másik kutyára állandóan rálépett, állandóan nekik ment, ők pedig nem tudták tolerálni az új falkatag vakságát. Egy-egy ilyen nézeteltérés mindig iszonyatos hörgésbe, acsarkodásba fulladt, aminek a végén mindig Stevie húzta a rövidebbet. Zita békés falkáról szőtt rózsaszín álma egy csapásra összeomlott.
– Feladom! Nem Stevie-ben van a hiba, mert ő mindenkivel nagyon kedves, egy rendkívül jó természetű kutya. A gond akkor van, hogy ha a többiek rámorognak, ő visszaugat. Egyszerűen a három nagykutya nem tudja, vagy nem akarja venni egymás jelzéseit. Nyilván a két másik féltékeny is, és nem értik, hogy Stevie miért viselkedik úgy, ahogy. Azon gondolkodom, hogy Stevie érdekében visszaadom őt, mert egyszerűen nem tudom kezelni ezt a problémát! – mondta Zita elkeseredetten a családtagoknak.

Szerencsére azonban Stevie volt olyan intelligens, hogy mindent elkövetett, hogy beilleszkedjen a falkába. Gyorsan megtanulta a család napirendjét, és pillanatok alatt megjegyezte, mikor van a reggeli és a vacsora ideje, mikor van a jutalomfalat-osztogatás, és mikor jön a séta. Legendás memóriatérképe is újra működött, így egyre ritkábban ment neki a többieknek, és így egyre kevesebb volt a konfliktus is. Két hónap kellett, mire Stevie megtalálta a helyét a falkában, és a falka is befogadta őt.
– Ennek a kutyának egy térkép és egy óra van az agyában! Pontosan tudja, mi hol van. A séták alatt is tökéletesen tudja, hol a kerítés, hol a bokor, hol kell megfordulni. Olyan szinten memorizált mindent, hogy már csak tíz centivel a kerítés előtt fordul meg, és még véletlenül sem megy neki. Egyáltalán nem zavarja, hogy vak! Amíg én elképzeltem, hogy majd lesz egy gyámolításra szoruló vak kutyám, addig kaptam egy kis vaddisznót, aki megy, mint a veszedelem, és nem érdekli, ha esetleg valaminek nekimegy, nem zavarja, ha megbotlik, felkel, és megy tovább. Múltkor kíváncsiságból ráraktam egy okosórát. Hát az én kiskutyám öt kilométert rohangált egy nap alatt a kertben! – mesélte Zita a barátnőinek, akik elhűlve figyelték, hogy mennyi energia van a vasgyúróvá fejlődött kutyában, és milyen magabiztosan mozog a kertben.

Balatonnál sej, jaj de jó!

Fülledt nyári nap volt. A falka kitikkadva pihegett az árnyékban. A gazdi hívó szavára azonban mindhárman egyszerre pattantak fel. A másik két kutya már tudta, hova mennek, és hatalmas csobbanással ugrottak a vízbe. Csak Stevie topogott tanácstalanul a parton. Vett egy mély levegőt, lépett egyet, de nem tudta mire vélni azt a furcsa valamit, ami kellemesen hűtötte, de ugyanakkor ahogy lépett, egyre jobban elmerült benne. A másik kettő kutya elégedett vakkantásból azonban arra következtetett, hogy ez egy klassz valami lehet. A gazdi bátorítóan húzta a pórázával befelé.
– Gyere, Stevie, meglátod, milyen szuper lesz! – biztatta.

A kutya némi fenntartással követte. Ám ahogy mélyülni kezdett, ijedtségében nagyot nyelt a vízből. Kapálózni kezdett a lábaival., de aztán gyorsan rájött, hogy így fennmarad a víz tetején. Pár másodperccel később már tempósan úszott.
– Jéééé, ez nagyon szuper! – hasított bele a felismerés, és hangosan felnyüszített. Immáron boldogan úszkált ő is a falkával. Miután a gazdi kihívta a vízből, utána még fáradhatatlanul rohant be újra és újra. Élvezte, ahogy ráfröcsög a víz, mielőtt belecsobbanna, imádta, ahogy lehűti a felhevült testét.
Stevie-nek azóta is a kedvenc hobbija az úszkálás a Balatonban. Egy dolog azonban elengedhetetlen: az apport ilyenkor sem hiányozhat a szájából!

Ebtanodában

Stevie imád autózni! Tudja, hogy ilyenkor mindig valami izgalmas következeik, valami újjal ismerkedhet.
Most is, amikor az autójuk megállt az ismeretlen helyen, Stevie izgatottan emelte az orrát a magasba. Mélyen beleszippantott a levegőbe, majd a milliónyi illat orgiájából próbálta felidézni azt az egyet, amit esetleg már rögzített a memóriája. A tájékozódását segítette a több kutyatorokból felharsanó ugatás is.
– Nini, itt sok kutya van! – gondolta, majd engedelmesen lépett be a gazdi mellett az iskola kapuján.

Stevie hatalmas hátrányból indult a többi négylábú nebulóval szemben, hiszen egyrészt nem látta, hogy a többiek mit csinálnak, másrészt a gazdi kézjeleit sem tudta követni. Ám az intelligenciája ezen az akadályon is átsegítette.
A gazdi azt mondta neki, hogy „ül”, miközben a kezével lenyomta a fenekét. Még egyszer elhangzott az utasítás, hogy „ül”. Mivel Stevie hibátlanul megcsinálta, jött a dicséret és a jutalomfalat. „Hohó, hát ez nagyon jó buli!” – gondolhatta a kutya, mert pillanatok alatt ő lett a leglelkesebb nebuló, aki a többi, látó négylábút lepipálva hajtotta végre a feladatokat.

Stevie gyorsan haladt tovább az ebtanodában. Megtanulta az alapvető engedelmességi gyakorlatokat, így ül, áll, fekszik, a behívásnál bejön, és helyben marad. Többet tud, mint sok látó társa. Teszi mindezt százszázalékosan világtalanul.
De ami a legfontosabb, mára a falka teljes jogú tagja lett. Azonban nemcsak a falkában találta meg a helyét, hanem az életben is. Bebizonyította, hogy egy kutya is élhet boldog életet még akkor is, ha a szeme helyett az orrával és a fülével „lát”. Meg különben is! Mire is tanított minket a kis herceg? „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

A Harcosból lett Steve happy end-je után után holnap egy másik mentésünk történetével várunk! Nézz be holnap is, ha nem akarsz lemaradni!

Tetszett ez a történet?