Már napok óta nem evett. Az éhség kegyetlenül mardosta. Bár félt az emberektől, az üres gyomor nagy úr volt, így bemerészkedett a faluba. Az alapvető óvatosságról is elfeledkezett, és csak a baromfiólból kijövő illatok léteztek. Aztán eszébe jutott, a gazda emiatt hányszor elverte. Felkapta a lapátot, és azzal ütötte… Minden porcikájában újraélte a verés okozta égető fájdalmat, a rúgások miatt minden mozdulatra belényilalló kínokat. A hideg eső elől a templom előtti pad alá menekült. Ám ez sem tudta megvédeni a félelmetes villámlásoktól. A kutya rémülten fúrta magát a pad és a fal közötti résbe, kétségbeesetten próbálta magát minél jobban a földbe ásni. Amikor elült a vihar, csatakos bundában, a hidegtől dermedten bandukolt tovább. Amikor a három fiatal kedvesen hívogatni kezdte, először nem is akarta elhinni, hogy hozzá szóltak. Óvatosan körbenézett, van-e rajta kívül itt még valaki. Amikor rájött, hogy valószínűleg neki szóltak, farokcsóválva közeledett feléjük. Amikor megcsapta a kézbe rejtett kolbász illata, a maradék óvatosságát is sutba dobva lépett a fiatalokhoz. A következő pillanatban erős kezek megmarkolták, és ütötték, rúgták, ahol érték. A kutya hangosan üvöltve a fájdalomtól könyörgött kegyelemért. De nem kegyelmeztek neki… Amikor magatehetetlenül feküdve azt hitte, ettől már nem jöhet nagyobb fájdalom, egy bottal nemes egyszerűséggel kiszúrták mindkét szemét… Kínok tüzében fetrengett, miközben már nem volt sem ereje, sem akarata. A fájdalom okozta tompa kábulattal terült el a földön.
– Fogjuk meg, és dobjuk be az árokba! Holnapra úgy is megdöglik! – indítványozta az egyik srác. A társai harsány röhögéssel vették tudomásul a javaslatát. A kínok között fetrengő kutyát a hátsó két lábánál megfogták, és a pár méterrel arrébb lévő, kibetonozott árokhoz vonszolták. Amikor odaértek, vigyázva, hogy a ruhájuk ne legyen véres, az árokba rugdosták.
Amikor a fájdalmak okozta sokkból magához tért, szédelegve próbált feltápászkodni. Az éhség mardosó érzete is elveszett amellett a kín mellett, amit a kinyomott szemei okoztak. Erőlködve próbált valamit látni, de csak sötét foltok jelentek meg előtte. Ráadásul kegyetlen szomjúság kínozta. A kiszikkadt árokban víz után szimatolt, de mivel pokolian sajgott minden tagja, ismét lerogyott. Mint egy rossz horrorfilmben, valami furcsa, kocsonyás dolog folyt a szájába. Nem tudta, hogy a saját szeme az… A rugdosás és ütések okozta sérülések is égették minden porcikáját. Kínjában keservesen felvonyított. Az arra járó emberek közül volt, aki még közel is ment, megnézni, mi van az árokban. A kutya ilyenkor könyörögve tartotta az ég felé a fejét, próbált segítségért rimánkodni.
– Csak egy borzalmasan kinéző kutya! – mondták róla, majd vállvonogatva tovább álltak.
A kutya minden elképesztő kínt átélve napokig szenvedett. A végén egy tanárnő könyörült meg rajta, és kérte a közelben lévő állatvédők segítségét. Benne még volt emberség… Többször élelmet dobott be a kutyának, és igyekezett ivóvizet is leereszteni az árok mélyére. Végül a közelben élő állatbarátok húzták ki az árokból, és a közeli menhelyre vitték. De további segítséget nem tudtak nyújtani. A Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány számát tárcsázták…
Későn jött segítség
A fajtamentők nagyon sok kegyetlenséggel találkoztak a fennállásuk tizenöt éve alatt. Ám az ember még mindig tudott meglepetést okozni a válogatott módszerekkel elkövetett állatkínzások tekintetében. Megtehették, hiszen eddig csak nagyon kevés állatkínzóra sújtott le a törvény keze…
Így büntetés nélkül megúszta az az állattartó, aki Edelényben egy láncra verve hagyta ott Rexet, a hajdani házőrzőjüket… A kutya hetekig nem evett, még szerencse, hogy az esővíz összegyűlt a kiszáradt táljában, amit ha nagyon igyekezett, még el is tudott érni a lánc fogságából. A nagyobbik baj az volt, hogy a nyüvek már a koponyájába is behatoltak, így a fajtamentők csak hatalmas harc árán tudták megmenteni az életét. A lenyilazott Robin elkövetője is szerencsésen megúszta a gyilkossági kísérletet. Éhen halt, agyonvert, felakasztott, fához kötözött állatok sokaságának kínzói úszták meg a felelősségre vonást…
Mégis amikor a fajtamentés sokat látott munkatársai a déli határnál lévő menhelyre érkeztek, és meglátták a kifolyt szemű kutyát, a döbbenettől megszólalni sem tudtak.
Furcsa a könnyek világa. A legdöbbenetesebb, amikor meglett férfiak szeméből indul vándorútjára. A kutyáért száguldó fajtamentők nem tudták, de nem is akarták visszatartani a könnyeiket, miután meglátták a brutálisan megkínzott állatot.
Amióta a Sahin Klinika kezeli a fajtamentés kutyáit, a klinika dolgozói azt hitték, már hozzászoktak a megkínzott állatok látványához. Azonban ezt a kutyát meglátva a döbbenettől senki sem tudott megszólalni. Csak nézték a végtelenül megalázott, megkínzott kutyát, aki az átélt szenvedés ellenére is még mindig bízott az emberben, és megnyalta az őt vizsgáló orvos kezét…
– Sajnos a szeme menthetetlen. A fizikai behatolás után gyulladás is fellépett, és már későn jött a segítség. Ha meg akarjuk menteni az életét, ha meg akarjuk kímélni a szenvedéstől, akkor nincs más választás, mint mindkét szemének az eltávolítása – mondta ki az ítéletet Sahin doktor, miközben a kutya továbbra is hálásan nyaldosta a kezeit.
– Ő megbocsátott az embereknek. De mi hogy tudnánk megbocsátani az elkövetőknek? – szólalt meg az egyik állatvédő, miközben a könnyeit nyeldeste. A kutya félig felemelkedett a vizsgálóasztalon, és minden erejével próbálta kifürkészni, hol a hang gazdája. Miután felfedezte a vizsgálóasztal szélén álló hang tulajdonosát, vigaszul neki is adott gyorsan egy puszit.
A műtét jól sikerült, és két nap múlva a kutya elhagyhatta a klinikát. Az ott dolgozók összeszoruló szívvel néztek utána. Senki sem bízott igazán abban, hogy ez a megkínzott kutya valaha is teljes, boldog életet élhet…
Harcos története itt még nem ért véget, gyere vissza holnap is, ha kíváncsi vagy a folytatására!
Tetszett ez a történet?