Segítség, vadállat!
– Higgye el, uram, én aztán értek a kemény kutyákhoz! Évekig a TEK-nél kutyáztam, nem ijedek meg egy karakánabb egyedtől sem! – hangzott az öntudatos bemutatkozás a telefon végén.
Egy objektum őrzéséhez szerették volna örökbe fogadni Francót. Nagy volt az öröm a fajtamentés háza táján is, mindenki boldog volt, hogy Fran- co munkába állhat, és ott végre azt teheti, amit imád: őrizhet és védhet. Mint elmondták, többen fognak vele foglalkozni, ami szintén nem volt akadály, mert Francót a többi szolgálati kutyához hasonlóan úgy képezték, hogy több gazdát is elfogadjon. Már ha elnyerik a kutya kegyeit, és hajlandó lesz együttműködni velük… Na persze Francót nem lehetett csak úgy egyszerűen gazdához adni! Az objektumhoz a kutyát jól ismerő gondozó is elkísérte. Elmagyarázta a kutya leendő kollégáinak, hogy a kutya két varázsszót ismer: póráz és szájkosár. Ha ezekkel közelítenek felé, akkor nem lesz semmi gond. Viszont ha valaki csak úgy, mindezek nélkül próbál közeledni őkelméhez… Nos, az beláthatatlan következményekkel járhat…
A fajtamentés gondozója az éjszaka közepén éppen a másik oldalára fordult, amikor a telefon csörgése riasztotta a legszebb álmából.
– Uram, nagy baj van! Azonnal jöjjön! Franco megvadult, nem enged el az őrbódétól! A másik kollégámat az autóba zavarta be, és már két órája nem tud kiszállni! Kérem, azonnal jöjjön ide és segítsen! Kiküldtünk önért egy autót, rögtön ott lesz! – hadarta el az objektum őre a mondanivalóját, miközben a telefonba is behallatszott, ahogy Franco a „parancsokat osztogatja”.
A gondozó éppen hogy magára rántotta a ruháját, és már látta is az állatotthon felé közeledő, villogó rendőrautót. Az utat szirénázva tették meg az objektum felé. Amikor az öreg belépett a kapun, felnevetett. Az
egyik őr az autó éppen hogy csak leengedett ablakán szólt ki neki:
– Könyörgöm, fogja meg ezt a vadállatot!
A másik pedig az őrbódé falát támasztva állt vigyázzállásban, miközben Franco diadalittas pillantásokat küldött a gondozó felé.
– Látod, öreg, milyen pancserek ezek? – kérdezte kaján pofával, és némi grimaszolás után engedte, hogy a gondozó pórázra vegye, és simán beszállt vele a rendőrautóba. Az állatotthonba érve aztán még a szokásosnál is jobban kihúzta magát, és mint egy parádés ló, a lábait emelgetve vonult be a kapun.
– Félre, léha népség, megjött Franco, a szépség! – ugatta el magát a mély bariton hangján, és fontosságának teljes tudatában foglalta el a régi kennelét.
S hogy mi is okozta az objektumban a galibát? Nem volt semmi baj egészen addig, amíg betartották az őrök a kutya mellé adott használati utasítást. Aki szájkosárral és pórázzal közelítette meg, annak pacsikat osztogatott, és fegyelmezetten hagyta, hogy „felszerszámozzák”. A negyedik őr azonban okosabb akart lenni a társainál, és nem azt tette, amit Mihály tanácsolt nekik. „Majd én megmutatom, hogy kell bánni az ilyen kutyákkal!” – döngette a mellét. Hát, megmutatta…
Egy tragikus pillanat következményei
A gyönyörű Mercedes szinte hangtalanul kanyarodott be az állatotthon felé. Franco azonban már messziről megismerte a kocsi hangját, és felüvöltött örömében. Tudta, hogy Fanni és Delhusa Gjoni érkeztek, és most megint elviszik őt egy jó kis sétára… Ugrált fel a rácsra, és mint egy kölyökkutya, olyan hancúrozást levágott örömében. Fanni már hetek óta rágta a vőlegénye fülét, hogy fogadják örökbe Francót. A gondolattal Gjoni is eljátszott, de még nem hozott végleges döntést. Amíg Fanni bement a kutyáért, Delhusa a kocsijánál várta őket. Eközben elfelejtette az aranyszabályt: ne hagyd nyitva az autódat Franco előtt! A csomagtartó ugyanis nyitva maradt. és a következő pillanatban a kutya már repült is a csomagtérbe.
rágta a vőlegénye fülét, hogy fogadják örökbe Francót
– Várjál, Franco, éppen egy szerszámon ülsz! – nevette el magát Gjoni, és benyúlt a csomagtérbe, hogy kihúzza a kutya alól a kényelmetlenséget
okozó tárgyat. És ekkor Franco semmi mást nem tett, csak amire tanították: félelme-tes állkapcsaival elkapta Gjoni kézfejét, és még szorított is egyet rajta…
Az énekes felüvöltött fájdalmában. A rohanva közeledő gondozó pillanatok alatt leszerelte a kutyát, de a baj már megtörtént.
– Én vagyok a hibás, a kutya csak azt tette, amire kiképezték! – mondta a fájdalomtól megtörten Gjoni, miközben a menyasszonya gázt adott, és elindultak a legközelebbi baleseti sebészetre.
Hogy ne legyen életre szóló a sérülése, a kórházban egy órát dolgoztak Gjoni kezén. A bulvármédia pedig nem kegyelmezett Francónak, aki az ő tálalásukban nem harapott, hanem szétmarcangolta az énekes kezét. Gjoni és Fanni ellenben mindenhol kiállt a kutya mellett, és elmondták, hogy Gjoni volt a hibás, akit előre figyelmeztettek, hogy mit nem szabad tenni ezzel a kutyával.
„Akik ennél az alapítványnál dolgoznak, ingüket, gatyájukat ráteszik arra, csupán emberségből, hogy mentsék a kutyákat. Semmiféle nyereségük nincs, szeretetből csinálják. Elmondták, milyen a kutya, tisz- tában voltam vele, csak bután viselkedtem. Éppen ismerkedtem vele, mert eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha örökbe fogadnám. Van már egy német juhászom, őt is innen vittem. Francóval sem volt gond, amíg az egyik pillanatban be nem ugrott az autóm csomagtartójába, ami tele volt szerszámokkal. Arrébb akartam pakolni, hogy kényelmesen üljön, ezért benyúltam, ő pedig csak végezte a dolgát, védte a területet, ahol tartózkodott. Rákapott a kezemre, átharapta a tenyeremet. Csak azt tette, amit korábban elvártak tőle, hogy védje a rábízott területet, s egy kicsit túl komolyan vette a feladatát. Tulajdonképpen amikor beugrott, azonnal szolgálatba lépett” – nyilatkozta Delhusa az egyik napilapnak.
Ám hiába volt Gjoniék korrekt nyilatkozata. A ke- vésbé korrekt televíziós tudósítások és újságcikkek hatására soha többé nem jelentkezett gazdijelölt Francóra, sőt egy időre az egész állatotthonban visszaestek az örökbe fogadások. Pedig Francóból egy remek szolgálati kutya lehetett volna, ám amikor a fajtamentőkhöz került, már elmúlt hároméves, így túllépte azt a korhatárt, amikor még angyalbőrbe bújhatott volna. Ritka jó ösztönű kutya volt, amilyenekért például az Egyesült Államokban több ezer dollárt is kifizetnek. Itthon viszont nem találtak neki olyan méltó társat, aki el tudta volna fogadtatni magát úgy, ahogy Fanni. A lány viszont ezután sem hagyta cserben négylábú barátját. Még az esetután is rendszeresen járt hozzá sétáltatni.
Francóból angyalka lett
Hogy Franco megöregedett, az jelezte, hogy egyre kevésbé utasította rendre az állatotthon lakóit. Elcsendesedett… Ennek ellenére ha elvakkantotta magát, az állatotthon négylábú lakói egyből vigyázzba álltak a nagy tekintélyű öreg kutya előtt. Még lobogott benne a tűz, és a szíve vitte előre, de már ő sem volt a régi. Ha közeledtek a kennelje felé, nem pattant fel védeni a területét, hanem egy-egy elvékonyodott hangú vakkantással próbálta megőrizni a hét év alatt kivívott tekintélyét.
A fajtamentés állatotthona be van kamerázva, így az első három epilepsziás rohama alkalmával még időben érkezett a segítség. Azonban ezek egyre sűrűbben és egyre erőteljesebben jelentkeztek. Volt olyan nap, hogy kétpercenként jött egy-egy újabb roham. Ilyenkor a kutya megmerevedett, elesett, és pár másodpercig öntudatlan volt. Egy-egy rosszullét során előfordult, hogy beszorult a háza és a kennel rácsa közé, a segítségére siető gondozót pedig összerágta. Amikor magához tért, bűntudatos képpel nézett Mihályra, majd egy hatalmas puszival kért tőle bocsánatot. Aztán a rohamok egyre hosszabbak és hosszabbak lettek. A fajtamentők számára egyértelmű vált, hogy már csak egyet tehetnek minden idők legvagányabb fajtamentéskutyájáért…
Amikor utolsó útjára vitték, Franco tudta, hogy hova mennek. Szokatlanul csendes volt a kocsiban. Amikor megérkeztek a rendelő elé, hirtelen leült a ház előtt. Mancsát fölemelve egy pacsit adott az egyetlen embernek, akit Fanni mellett egyenrangú társnak ismert el. Belenézett Mihály szemébe, majd emelt fővel, farkát magasra tartva vonult be mellette az állatorvosi rendelőbe, hogy aztán egy szebb és jobb világban üldözhesse tovább a rosszfiúkat.
Franco után holnap egy másik mentésünk történetét fogjuk megosztani veletek, nézz be ha nem akarsz lemaradni!
Tetszett ez a történet?