Franco története - 1.rész - Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány

Franco története – 1.rész

Az erdő mélyéről messzire hallatszott a kutyák őrjöngése, a lármába belevegyült az ostorok csattogtatásának a hangja. Ez viszont csak a lombok között trillázó madarak fütyörészését zavarta,
mert a magát „K9 tenyésztő és kiképző”-nek nevező szaporító gondoskodott arról, hogy a telepét senki se találhassa meg. Egyszer a fajtamentők egy bejelentés nyomán rábukkantak a régi telepére, ahonnan jó pár kutyáját el is koboztatták az állatkínzással felérő bánásmód miatt. A „K9″ tenyésztő és kiképző” így most már óvatosabb volt! A területét két méter magas kerítéssel vette körül, amit „Vigyázat! Magasfeszültség” táblákkal aggatott tele, hogy ha esetleg felfedeznék az újabb telepét, elvegye a kíváncsiskodók kedvét a további kutakodástól. Így nyugodtan „képezhette” tovább a kutyáit, akiket aztán vagy fegyveres testületnek, vagy valamilyen biztonsági szolgálatnak próbált jó pénzért továbbadni. Ugyanis ha egy kutya megfelelt, azért több százezer forintot fizettek érte, ha pedig nem, akkor megpróbálta magánszemélyeknek értékesíteni. Ha ezek után a nyakán maradt néhány, azoktól a legkülönbözőbb módokon igyekezett megszabadulni…

FrancoA tűző napon karókhoz láncolva német juhászkutyák, belga juhászkutyák és ezek kereszteződései őrjöngtek, miközben a csibészbundába bújt segéd körberohangálva az ostorával hergelte őket. Az ugatást hangos dudálás szakította meg, ami után a kutyák még vadabb őrjöngésben törtek ki. A férfi abbahagyta a hergelést, és kinyitotta a kaput a komájának, akivel közösen szoktak a kutyákkal „tréningezni”. Ilyenkor egyenként foglalkoztak a kutyákkal.
– Azt a fekete rajzost hozd! – mutatott az egyik férfi a legközelebbi kutyára, és biztos, ami biztos alapon megigazította a csibésznadrág kantárját.

A karóról leoldott kutya felhúzta az ínyét, és megvillantotta hatalmas agyarait, miközben utálkozó pillantással méregette az embert. Az eddigi kegyetlen képzések emlékképei, a gyűlölet és az undor furcsa keveréke borította el az agyát. Az ember kellemetlen szaga még jobban felhergelte, és már csak arra vágyott, hogy kipróbálhassa az erejét. Alig várta, hogy a húsába mélyeszthesse a fogait annak, aki annyit ütötte a karóhoz láncolva, aki forró napsütésben, mardosó mínuszokban is egy fához láncolva tartotta. Minden idegszálát megfeszítve, ugrásra készen várta a parancsot.
A „Fogd!” vezényszóra elementáris erővel indult meg. Fogai a gyűlölt kétlábú felső karjába mélyedtek.
– Te rohadék! – sziszszent fel az ember fájdalmában, miközben viszonzásul hatalmas ütést mért a kutya lapockájára, majd egy jó nagyot rúgott az oldalába.

A kutya azonban ebből semmit nem érzékelt. Agyát teljesen elborította a fájdalom okozta düh, és ettől kezdve működni kezdtek azok a vele született ösztönei, amelyeknek köszönhetően ez a fajta alkalmas ellátni a szolgálati kutyák feladatait. A következő pillanatban már újra támadt, ám a másik férfi egy hatalmas doronggal, üvöltve rohant a társa segítségére. A kutya egy pillanat alatt felmérte, nem biztos, hogy ebből az ütközetből is győztesen kerülhet ki. Villámgyorsan megfordult, majd mint egy nyílvessző, kecsesen repült át a két méter magas kerítésen, és eltűnt a telepet körbevevő erdő sűrűjében.

Jó tett helyébe jót ne várj!

Reni indulás előtt most is ellenőrizte, hogy van-e a kocsijában egy kis kutyatáp és innivaló. Ez nála alap volt, mert ha bajbajutott kutyát látott, azonnal kiszállt az autóból, megetette, megitatta, miközben próbált neki segítséget szerezni.
A ragyogó, napsütéses időben öröm volt vezetni. „Simple the Best!” – énekelte Tina Turnerrel a kedvenc számát, miközben az utat ívelő fák színeiben gyönyörködött. Ám a következő pillanatban hatalmasat fékezett. Egy fenséges tartású, hatalmas németjuhász ült az út szélén. Fejét félrehajtva, az első pracliját emelgetve próbálta meglágyítani az autósok szívét. Reni egyből kiugrott hozzá. A csomagtartóhoz rohant, hogy kivegye az enni- és innivalót, ám legnagyobb döbbenetére a kutya beugrott a kocsiba.

– Aham! Ahogy gondolod! – mondta nevetve Reni, de amikor be akart szállni a volán mögé, a kutya az ínyét felhúzva morgott rá. A nő először nem vette komolyan, és próbált beszállni az autójába, de a kutya ekkor már a fogait csattogtatva hörögte neki, hogy eddig, és nem tovább.
– Oké, oké, értem én, te vagy a főnök! – mondta már kevésbé vidáman a nő, miközben kihátrált az autóból. – Nézd csak, milyen finomat adok neked! – próbálta csalogatni a kajához a kutyát, de az kaján képpel mintha azt mondta volna: „Ezzel a hülyeséggel akarsz engem megetetni, cica?”
A helyzet egyre kevésbé volt vicces, és a nő nem tudta, hogy mit tegyen. A végén az egyik fa ágát letörve nyúlt be az anyósülésen lévő táskájáért, majd amikor sikerült kihúznia, a rendőrség számát tárcsázta.

Egy fenséges tartású, hatalmas németjuhász ült az út szélén
Egy fenséges tartású, hatalmas németjuhász ült az út szélén

Amikor a rendőrség adja a díszkíséretet

A fajtamentők gondozója, Mihály nem tudta mire vélni a hatalmas szirénázást. Elöl egy rendőrautó, mögötte pedig egy autómentő fordult be az állatotthon felé. Az autómentőn egy személyautó volt. Az öreg meglepődött, amikor meglátta a nem mindennapi konvojt.
– Ilyen sürgős, hogy kutyát fogadjanak örökbe, vagy mi? – morfondírozott magában, miközben kitárta a kaput.
Mihály sok mindent megért már élete során, de most csak nehezen tudta megállni, hogy ne nevessen fel hangosan, amikor meghallotta a történetet. Amikor az autómentőhöz sétált, a kutya szigorú képpel, feladatának teljes tudatában ült a volánnál. Úgy hörgött a kocsiajtót kinyitó gondozóra, hogy még a nyála is fröcsögött. Azonban a gondozót sem olyan fából faragták, hogy megijedjen egy nagy arcú kutyától, így egy határozott mozdulattal rácsatolta a pórázt. A kutya ettől úgy meglepődött, hogy fegyelmezetten kiugrott, majd pökhendi tekintettel végigmérte a tőle tisztes távolságba húzódó Renit és a rendőröket. Mi- után úgy érezte, hogy szigorú tekintetével elérte a kellő hatást, farkát magasra csapva, fontossága teljes tudatában parádézott el előttük.

Közben a fajtamentés vezetője is értesült a nem mindennapi sztoriról. Amikor megkérdezte a gondozót, hogy milyen a kutya, Mihály csak ennyit mondott: frankó!
– Oké, akkor legyen a keményfiú neve Franco! – hangzott a válasz.

Franco története még csak most kezdődött! Ha kíváncsi vagy, hogyan alakul a fenséges németjuhász sorsa, nézz be holnap is!

 

 

Tetszett ez a történet?

Scroll to Top