Hektor

Sziasztok, nénik, és bácsik! Ha most csupán a memento kedvéért nem lenne fenn a sintértelepi képem, tuti, rám sem ismernétek. Higgyétek el, ha karácsonykor nekem valaki azt mondja, hogy február közepén egy nyugodt, boldog, egészséges, meseszép kutya lesz belőlem, tuti, nem hiszem el!

A karácsonyt és a szilvesztert egy vidéki gyepin töltöttem. Már mindenről lemondtam, hiszen naponta altatták valamelyik, sitten csücsülő társamat. . Ápolatlan, és beteg voltam, a hátamon hatalmas foltokban hiányzott a szőr, égett, viszketett kegyetlenül. A gyepiken az ilyen kutyákat szokták legelőször lealtatni…. Valószínűleg ezt azért úszhattam meg, mert a bánatos tekintetű fotóm bejárta a Facebookot, és a fajtamentők is megláttak. Azonnal ki akartak vinni, hogy megkezdhessék a gyógykezelésemet, de nem adtak.

Azt mondták, majd ha letelik a 14 nap…A hátamat persze nem kezelték, és én már az élettől is búcsúztam. Aztán új év első szombatján nyílt a sittem ajtaja, és már repültem is a fajtamentők kocsijába! Azóta meseszerű fordulatot vett az életem! Mára teljesen helyrejöttem! Azt mondják, egy nagyon kedves, nagyon édes kutyus vagyok, aki a sok rossz ellenére az egész világgal békében van. Miközben a gazdimra várok, Téged arra kérlek, hogy támogasd a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítványt az adód 1%ával! Hadd írjanak sok olyan mesét, mint amilyen az enyém is!